együnk valamit

Kissé faramuci ennek az ételnek a neve, mert ugye a gulyást marhahúsból készítjük. Amit túlzó precizitással baráti körben csak kondáslevesnek emlegetünk,
az ugyanaz, mint a gulyás, csak disznóhúsból. Na de mit kezdjek a halból készült változattal? Valamit bizton kellene, de a közérthetőség kedvéért most maradjunk
a harcsagulyásnál. A halhús néhány perc alatt megfő. Ezt az alapvetést figyelembe kell venni, mikor halgulyást főzünk, ezért – a marhával és a disznóval ellentétben – ennél az ételnél a végén kerül bele a hús. Mindezek után nézzük, mi is történt a tóparton! Fotós kollégámmal elsőként is berendezkedtünk: fát gyűjtöttünk, elkészítettük a tűzhelyet, s bevetettük horgainkat. Míg a pontyokra – pontosabban kapásra – vártunk, előkészítettem a gulyáshoz szükséges zöldségeket. A hűtőtáskában hozott harcsát besóztam s kockákra vágtam. A gyökérféléket jó ujjnyi szeletekre, a krumplit kockára vagdostam. A hagymát nagyon apróra szeleteltem, mivel nincs annyi ideje szétfőni, mint a marhagulyás esetében. Nos, tüzet raktunk, majd a mangalicaszalonnát felkockáztam, kisütöttem. A zsír
nagy részét és a töpörtyűt kivettem. (Utóbbit tízóraiként percek alatt magunkévá tettük, míg a zsírt a másik ételhez, a vitorláspontyhoz használtuk fel.) A hagymát
lassan pároltam, aztán jöhetett a felkockázott zeller, a zöldpaprika, a szétnyomott paradicsom, majd a krumpli, két kanál őrölt paprika, só, bors, aprított fokhagyma,
egy kis friss majoránna, őrölt kömény. A petrezselyem zöldjét meg a zellerlevet csokorba kötöttem, úgy tettem bele. Bő két liter vízzel felengedtem, és nagyjából
egy órát főztem ezt a zöldséges – hamis gulyásnak is nevezett – levest. (Közben sikerült akasztani két, kilósnál alig valamivel nagyobb potykát is.) Mikor a krumplinak már csak negyedóra kellett, akkor vetettem belé a harcsát. Megvártam, hogy a halhús néhány perc elteltével a felszínre emelkedjen, s mehetett bele a csipetke.